Szerintem senki nem olvassa ezt a blogot, de azért írom, hátha majd egyszer a messzi-messzi jövőben legalább egy valaki a "kezébe veszi".

Ezen a héten inkább több volt a bosszúságom, mint az örömteljes eseményem. Az egészről az tehet, hogy az egyetemen elkezdődött a következő félévem, és nagyon sokat bent kell lennem, van, amiből minden héten ZH-t írunk. Ez egyrészről jó, hiszen a folyamatos tanulásra valahogyan rávesznek, ami egyébként nálam nem igazán működik, másrészről viszont, mégis csak ott van, hogy minden héten írunk.

Az egyetem miatt a hétfői órámat le kellett mondanom, illetve a jövőben sem tudok aznap a lakóhelyemen kívül órát tartani, mert az időbeosztásom jelenleg így van megoldva. Bár ebben benne van egy kis szórakozás/hobby is, de amíg anélkül, hogy ezt elhagynám, megtudom oldani az életemet, addig nem szívesen hagynám el, vagy mondanék le róla.

Hogy a hangulati kedvemet még fokozzuk, meg kell említeni azt a fagyos időt, ami most minket ér (-20 fok ? :O), és hát ilyen időben, kinek van kedve: kimozdulni, megmozdulni, elmozdulni, bemozdulni, elmozdulni....etc.?!

Következett a kedd, ami szintén nem nagyon kedvezett nekem. Az egyetemről azonnal siettem a "helyemre", mert "Kákával" megebszééltük (végre!) az első óránk időpontját. Nagyon vártam már, mert régen beszéltünk arról, hogy találkozunk , de sajnos mindig úgy jött ki, hogy vagy Ő, vagy én mondtuk le (betegség, vizsga, időjárás, közlekedés).

Tehát eljött a várva várt nap. És akkor csak vártam...vártam...és vártam. A megbeszélt időpnt után negyedórával telefonált, hogy én hol vagyok, mert ő ott van és szerinte én nem ott vagyok, ahol én ott vagyok. (Remélem tudtad követni kedves Olvasó). Hát valóban nem voltam ott, ahol ő és ő sem ott volt, ahol én voltam. Valamiért félreértettük egymást a helyszínnel kapcsolatban, bocsánatot kértünk egymástól, és egy "majd átgondoljuk a következő alkalmat"'-tal elköszöntünk egymással. Nem mondom, hogy nem volt bennem bosszúság, de előfordul az ilyen, azonban időm a következő órámig még volt. Egy barátomnál kerestem menedéket, tudom, hogy hozzá bármikor mehetek. Addig egyfolytában zakatolt az agyam. Hogyan tudnám megoldani, hogy ez a keddi nap príma legyen "kákával", és semmi gikszer ne jöjjön közbe, és tanulni is tudjunk normálisan. Nem sokra jutottam, még ma sem tudom, hogy lesz például a jövő hetem Vele :/ Ami zavar, hogy kedd óta nem is írt, hogy akkor mikor találkozzunk, bár én sem neki. Ilyenkor kinek kellene először írnia ? Én úgy gondolom TANÁRKÉNT, hogy neki, hiszen neki fontos (neki is), hogy találkozzunk, első körben is ő keresett meg engem. Azonban tudom, hogy amikor én voltam magántanítvány,akkor a tanártól vártam el ugyanezt. Ezt végiggondolva, arra jutottam, hogy mégis csak nekem kellene írnom. Holnap este meg is teszem...

Az esti órámmal különösebb probléma nem volt, Tudni kell, hogy németből való felkészítéshez Maklári Tamár:Német nyelvtani ABC című könyvét használom. Imádom, bár emlékszem, amikor középiskolában minket tanítottak, vagy gyakoroltattak ebből, nagyon nem szerettük. De tanárként az ember mindent máshogy lát.

A keddi tanítványommal nagyon jól tudok haladni. Ő a tökéletes tanítvány megtestesítője! :) Szorgalmas, figyel, plusz feladatot csinál meg, Házifeladata mindig kész, és nem utolsó sorban, midnent megért!

Sorra csináljuk a Maklári feladatokat. Azonban ebben a könyvben is vannak hibák. Éppen a kérdőszavakat, az időt vettük, amikor az egyik feladat azt kérte tőlünk, hogy a jelen idejű mondatokat írjuk át először: Práteritumba, majd: Perfektbe! Hööh ? :O És mi az a Perfekt, és mi az a Práteritum ? Ezt a könyv egy 100 oldallal később elemzi ki nekünk. Eddig egy szó sem esett róluk. Mit tudok ilyenkor tenni ? Vagy félredobom azt, amivel eddig foglalkoztunk és neki kezdek a múlt időnek, ami nem egy röpke 15 percbe fér szerintem bele, hanem bőven többe, VAGY

kihagyom a feladatot és amikor egyébként is veszük a múlt időt,a kkor visszalapozunk. Én így tettem. Megjegyezni: a múlt időnél meg kell nézni ezt a feladatot. (Remélem érthető volt a problémám).

Ha keddről beszéltünk, következik a szerda. Sajtkukacomhoz vettem az irányt először, akinél a nagy hideg óta még nem is voltam(vagyis pont egy hete, egyszer ő, egyszer én mondtam le, aztán mégegyszer én). Első napirendi pontunk: nem jó a hétfő, keressünk másik napot. Ideiglenesen találtunk egy másik napot helyette, de mivel az nem a tökéletes, kicsit nekem is szervezkednem kell az itthoni óráimmal, és miután kiderül "kákával"mikor találkozunk, az is kiderül, hogy a sajtkukaccal mikor.

Mivel már 3 nap eltelt szerda óta, nem is emlékszem volt e bármilyen említésre méltó(ha lett volna, úgyis emlékeznék), úgyhogy folytatom azzal, hogy szerdán még egy gyors talpaló németet tartottam, amit előre hoztunk 1 órával(illetve a keddit is, mivel akkor én így gyakorlatilag folyamatosan, órák kihagyása nélkül tudom az óráimat tartani).

Lehet, hogy a szerdára nem emlékszem, de a csüti napra nagyon is. Egyedül sajtkukacomhoz mentem. 90 percen keresztül csak matekoztunk. Én azt hittem, hogy az a 2 oldalas házifeladat( ami 10 feladatból állt) már a hétvégére vonatkozik(óóó én kis naiv), de kiderült, hogy neeem, ezt péntekre kell megcsinálni. Na most. Egy 9 éves gyerektől hogyan lehet elvárni(bocsánat mindenkitől), hogy egyik délutánról a másikra(ugy, hoyg egésznap az iskolában volt), 2 oldalas, MATEMATIKA házifeladatot megcsináljon, ráadásul iylen hülye órásat, hogy mégis 200 nap, és 5 óra és 45 másodperc az vajon hány másodperc, és mégráadásul, EGYEDÜL? Szegény gyerek már mást sem fog látni, csak órákat, meg időpontokat, arról nem is beszélve, hogy másik házija i van egy ilyen picurnak, és elfárad napi 8 órán keresztül az iskolában, nem hogy utána még ezzel, ennyit foglalkozzon. Persze, simán lehet azt mondani, hogy ez az én hibám is, hiszen magánoktatóként, hogy ott vagyok mellette pikpak végezni kellett volna, deeee kérem. 1. nem időre megyünk(illetve arra is, de az első nálam az, hogy a tanítvány értse meg azt amit meg kell!Utána haladhatunk tovább). 2. értse meg azt,a miről szó van, de hogyan magyarázzak el neki bármit is, amikor közben ott van az,hoyg eltelik a 90 perc és mennem kell, illetve, hogy másból is van még házi...

Ez az egész úgy felbosszantott, hogy a heti ebszámolómat be is fejezem. (Pénteken úgysem volt már órám).